Az ősz megihletett engem is munkámban, s egy fa-alapú asztali pézsétartó ellenkezés nélkül őszies ruhába bújt:)
Bár nem az élénk színek dominálnak benne, s vörös meg egyáltalán nincs is rajta, mert a rizspapírom nem olyan volt, de azért ott vannak a barnás-zöldes-sárgás-bézses-halvány narancsos árnyalatok, s aztán elefántcsont, sőt, pici rózsaszín is került bele...;-) s ott van néhány csomó makk, hát nem aranyosak? ;;) a vöröset pedig levéllel kárpótoltam:))
Azt is tessék észrevenni, hogy vízjelem is van immáron, ez a Lea-Deco felirat, melyet Brigi rajzolt nekem ilyen szépségesre:) Szégyen vagy nem, de én eddig még soha nem photoshoppoltam, most azonban megtettem az első lépéseket, azaz egy logó ráillesztését egy másik képre. De ennyi, itt megáll a tudomány (egyenlőre):D
Sajna a színeket most se tudom valós szépségükben visszaadni, mert a gépem nem olyan, meg mert mert mert....:)) de amit ki tudtam, kihoztam belőle:))
Na hát ez lenne az:
2 megjegyzés:
jaj, de nagyooon tetszik:)))
ügyes vagy:)
szep szep:D
Megjegyzés küldése